December 10 - A megoldás
Andrea:
Pénteken negyedik óra előtt a büfében ültünk; én éppen Luca matekháziján ellenőriztem az enyémet (eufemizmus a másolásra), amíg ő ugyanezt csinálta az angolházimmal. Mellettünk Marcello tízóraizott, Pietro pedig valamelyik Pink Floyd-szám akkordmenetét nézegette.
Valaki megütögette a vállamat. Federica Porcelli volt az, az egyik kezével a háta mögött. Kettővel járt alattunk, Marcellóval egy évfolyamra.
– Tudom, hogy nagy szarban vagytok – mondta –, de itt a segítség.
Érdekes volt a kontraszt a színes csíkos pulóvere és a szavai között. Kihúzta a kezét a háta mögül, amiben egy vörös hajú, pelenkás, műanyag kisbabát tartott.
Kellett egy kis idő, mire felismertem, hogy ez egy Magic Baba. Be kellett tenni őket a hűtőbe, és akkor a pelenkájuk kék vagy rózsaszín lett. Innen lehetett tudni, hogy fiúk-e vagy lányok. Az oviban a csajok meg voltak őrülve értük.
– Ez simán elmegy Jézuskának – folytatta Fede. – Betekeritek valami anyagba, és ennyi.
– Honnan tudod, hogy nincs Jézuskánk? – kérdeztem.
– Gyorsan terjednek a hírek – felelte.
Erre Luca és Pietro is közelebb jött. Mindhárman a babát méregettük: nem csúnya, méretre is megfelelt, és nem is túlkoros.
– De ugye nem kislány? – kérdezte Luca.
– Fiú. Ellenőriztem.
A többiekre néztem, akik bólintottak.
– Köszi, Fede, életmentő vagy – mondtam, és már nyúltam a babáért, mire ő színpadiasan a markába zárta.
– Nincs ám ingyen a dolog – figyelmeztetett. Sejthettem volna.
– És mit kérsz érte cserébe? – kérdezte Pietro.
– Kell egy kísérő a karácsonyi bálra. Sokat dob az ember társadalmi megítélésén.
Megint összenéztünk. Azon tűnődtem, miért pont velem akart Fede a társadalmi megítélésén javítani. Nem voltam különösebben népszerű, de Luca és Pietro sem. Lehet, hogy úgy gondolta, menőbb lesz, ha egy felsőbbévessel megy a bálba.
– Oké – bólogattam, és egy kicsit ki is húztam magam. Bár Fede nem volt az esetem, azért jólesett, hogy velem akart menni a karácsonyi bálba. – De ugye nem baj, ha nem kötök nyakkendőt? – kérdeztem.
– Fede, megbocsátasz egy pillanatra? – kérdezte Luca, és a lány válaszát meg sem várva már húzott is arrébb. – Nem mondta, hogy veled akar menni – emlékeztetett. – Mi van, ha velem?
– Vagy velem – mondta Pietro.
– Te nem is vagy jászolfelelős – mutattam rá.
– Nem, de miattatok én is ezzel foglalkozom már két hete! – csattant fel.
– Igazad van, bocs.
– Szóval, miért akarna veled menni? – szegezte nekem a kérdést Luca.
– Mert hozzám jött oda, nem láttad?
Fede ekkor megköszörülte a torkát, mi pedig egyszerre fordultunk felé.
– Bocs, Andre, én nem rád gondoltam – mondta halvány mosollyal, mire Luca felröhögött. – És nem is rátok – fordult Pietróhoz és hozzá. – Hanem rá – azzal Marcellóra mutatott, aki éppen egyben próbált a szájába tömni egy fél zsömlét, mert közeledett a szünet vége.
Annak ellenére, hogy eszem ágában sem volt senkit elhívni a karácsonyi bálra, fájt a visszautasítás. Egy negyedikes partner nem hasznosabb valaki társadalmi megítéléséhez, mint egy évfolyamtársa?
Nem, ha Marcello Cacciáról van szó. Amíg mi hárman tök átlagosak voltunk, addig Marcellót mindig körülrajongták az emberek a világosbarna haja, zöld szeme és a babaarca miatt. Előreengedték a büfében, és mindig őt szolgálták ki elsőnek a fagyizóban. Ha elmentünk kávézni, vele flörtöltek a pultos lányok. Sőt, olyat is hallottam, hogy állítólag a Harry Potter azért lett menő a suliban, mert Marcello is olvasta. Mondjuk, azért szerintem ez túlzás.
Vele szemben ott voltunk mi: Pietro, a bátyja, a vállig érő fekete hajával és hosszúkás arcával, Luca a szanaszét álló göndör fürtjeivel meg a hippi cuccaival, és én, sápadtan, mint valami vámpír, hatalmas fogakkal. Végül is érthető volt, hogy Fede Marcellót választotta. Ettől függetlenül annyira nem esett jól, hogy még az is felmerült bennem, hogy közöljem vele, hogy bocs, mégse kell a baba, majd megoldjuk máshogy. Az önérzet harca volt ez a kétségbeeséssel.
Ám ekkor Marcello tele szájjal, a fulladást kockáztatva megszólalt:
– Vállalom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése