December 12 - A karácsonyi bál (2.)

Andrea:

Luca és én úgy néztünk néztünk Pietróra, mintha azt közölte volna velünk, hogy halott embereket lát.

– Mi van, titeket nem hordtak a szüleitek Arezzóba társastáncolni? – kérdezte a gitárosunk.

– Úgy nézek én ki? – röhögött fel Luca.

– Miért nem mondtad, hogy tudsz táncolni? - kérdeztem.

– Azért, ahogy most néztek rám. Mintha azt mondtam volna, hogy szerettem a Sailor Moont.

– Jesszus, ugye nem?

– Fúj, dehogy. Inkább járnék még egy évet táncolni!

Nekidőltem a bordásfalnak. Nem hittem el, hogy Pietro ilyesmit titkolt előlünk. Nem az volt, hogy barátok vagyunk? Luca azonban hamarabb túllépett ezen, mint én, és a táncról kezdte faggatni Pietrót, aminek egy rögtönzött óra lett a vége.Egy darabig néztem őket, de aztán azon kaptam magam, hogy már megint a bálozókat figyelem. Egyszer csak kiszúrtam Giannát bordó ruhában, leengedett hajjal. Integetett, majd elindult felém a parketten át. Amint odaért hozzám, vetett egy kérdő pillantást az éppen egymással keringőző Pietróra és Lucára.

– Ne is kérdezd – mondtam.

– Bocs, hogy a múltkor rátok szabadítottam Federicát – kezdte. – Csak neki is kellett egy kis segítség, meg nektek is, és úgy gondoltam, összekötöm a kettőt.

Azzal elmondta, hogy Fede láthatatlannak érezte magát, ő pedig megemlítette neki a mi problémánkat, mire a lány úgy döntött, Marcellót használja szociális láthatósági mellényként egy Magic Babáért cserébe.

– Mesélte, hogy azt hittétek, veletek akar menni – mosolyodott el.

– Akkor egyetlen apró részletet sem hagyott ki – jegyeztem meg kissé sértődőtten.

– Nem sejtettem, hogy Marcello lesz a befutó – vallotta be Gianna.

– A lányoknál általában ő a befutó.

– Azért nem minden lány van oda érte – mondta Gianna.

– Oké, Alicia nincs, de ő Eduardóval jár – Pont ott táncoltak, tőlünk nem messze.

– Vannak még mások is – folytatta a lány, és én egyre kevésbé értettem, mire akar kilyukadni.

– Például?

– Például én – jelentette ki, mire elnevettem magam.

– De hát te túl idős vagy hozzá – emlékeztettem, hiszen egy évfolyamra jártunk.

– Ha nem lennék, se tetszene – mondta. – Nem szeretem a szőkéket.

Egy darabig mindketten hallgattunk. Az volt az érzésem, hogy Gianna megsértődött rám valamiért, de hogy miért, arra nem jöttem rá.

– Amúgy jó lett a műsor – mondtam, megtörve a csendet.

– Köszönöm – derült fel az arca.

Ekkor Mariah Carey végre abbahagyta a visítást, és elkezdődött egy újabb szám. Giannával találkozott a tekintetünk. Ő elmosolyodott, és kicsit fel is vonta a szemöldökét, mint aki vár valamire. Azt éreztem, hogy most kellene mondanom vagy csinálnom valamit, de nem jutott eszembe, micsodát. A mosoly lassan lehervadt a lány arcáról.

– Megyek, iszom valamit – mondta, és volt némi szomorúság a hangjában. – Örülök, hogy láttalak.

Azzal az érzéssel maradtam magamra a padnál, hogy megbántottam valamivel, de elképzelni se tudtam, mivel. Minél többet gondolkodtam rajta, annál kevésbé értettem.

– Gianna volt itt? – kérdezte Luca, amikor odalépett hozzám. 

– De már elment - mondtam. – Azt hiszem, megsértettem valamivel.

– Mondtad, hogy tetszett a műsor? – kérdezte.

– Persze.

– És megdicsérted a ruháját?

– Na, azt nem. Lehet, hogy azt kellett volna?

– Jótól kérdezed - nevette el magát Luca.

Amikor a buli végén felmentem a terembe a cuccomért, még benéztem a betlehembe: a jászolban ott vigyorgott a Magic Baba, sötétkék anyagba tekerve. Kíváncsi voltam, hogy vajon a téli szünet alatt a fűtetlen iskolában bekékül-e majd a pelenkája.

 (A kép forrása: https://unsplash.com/photos/hanging-mirror-ball-jXkeRL4k6-g )