December 16 - A kecske
Livio:
Hátradőltem a kanapén egy csésze gőzölgő kávéval a kezemben, amikor Luca ült le mellém: az egyik kezében neki is kávé volt, a másikban a telefonja. Le se vette a szemét a képernyőről.
– Mit csinálsz? – kérdeztem.
– Kukkolom a kecskét – felelte.
Mi van?
Elio, aki azt gyakorolta, hogyan lehet a rágóból lufit fújni (egyébként egy demo hangsávjait szerkesztette a laptopján), ennek hallatán a billentyűzetre köpte a rágót.
– Nem perverz ez egy kicsit? – vontam fel a szemöldököm.
Andre, aki valahol itt lépett be a szobába, a fotel helyett inkább hozzánk jött oda.
– Azt hittem, nem bírod a kecskéket – mondta Elio.
– Ez nem igazi kecske, úgyhogy nem utálom – magyarázta Luca. – És nem is perverz.
–Tényleg? Nem most mondtad, hogy egy műkecskét kukkolsz? – kérdeztem vigyorogva.
– Azt csak az alliteráció miatt mondtam – védekezett Luca. – Annyi, hogy napjában egyszer ránézek, hogy megvan-e még.
– Milyen kecske ez?
– Svéd. Egy tizenhárom méter magas szalmakecske Gävle városában. Advent első napján kezdik el építeni, aztán mindenki szorít neki, hogy kibírja január 1-ig.
– Mert amúgy felgyújtják? – kérdezte Andre.
– Biztos – mondtam. – Egy ekkora kecskére nyilvános helyen egy vállalkozó szellemű gyújtogatónak két szava van: “kihívás” és “elfogadva.”
– Azért úgy látom, eléggé felkészültek a svédek – mondta Elio, aki addigra megtalálta a kecskét a neten. – Be van kerítve, be van kamerázva, és őrzik is.
– Két éve valakinek mégis sikerült – mutatott rá Luca. – De tavaly túlélte.
– És olyankor mit csinálnak vele?
– Semmit. Lebontják. És örülnek, hogy idén senki sem bántotta.
– Ma is tanultam valamit – állapítottam meg.
A kávé után folytattuk a próbát, a kecske azonban nem hagyott nyugodni. Amikor hazaértem, én is rákerestem. Aztán másnap is. Ahogy teltek a napok, pont olyan kecskekukkoló lettem, mint Luca. Komolyan érdekelt, mi lesz vele.
Egyik este otthon voltam, és felmentem Gävle honlapjára, hogy megnézzem, él-e még… vagyis áll-e még. A kamera képén a kecskét körülvevő terület, ahol az emberek és az autók közlekedtek, ki volt kockázva, csak a hatalmas szalmakecske látszott élesnek. A szarván, az égők körül belekapott a szalmaszálakba a szél. Minden teljesen nyugodtnak tűnt. Már épp azon voltam, hogy bezárom az oldalt, amikor megláttam a lángokat. A hátsó lábánál csaptak fel először. Tátott szájjal néztem, hogyan gyullad ki a szalma. Aztán, amikor az első döbbeneten túlestem, a telefonomért nyúltam.
– Mi van? – kérdezte Luca kissé morcosan. A lángok már a szarvakat is elérték.
Az egész egyszerre volt ijesztő és lenyűgöző. Csak ennyit tudtam neki mondani, a képernyőre tapadó szemmel:
– Ég a kecske.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése