December 17 - Luca Mestorini naplója (6.)
December 10. Vasárnap
A kezembe akadt a tíz évvel ezelőtti naplóm, amikor be kellett állnunk a városi karácsonyi műsorba, mert csak így engedtek minket klipet forgatni. Micsoda idők voltak!
2013. December 2. Hétfő
Az első napunk a városházán igen eseménydúsra sikerült. Amikor reggel bementünk, azt hittem, annyi lesz az egész, hogy pár órát szenvedünk egy jó szándékú, de hozzá nem értő hivatalnok kezei között, aztán hazamegyünk. Ehhez képest találkoztunk Giannával, megjártuk a női vécét és Marcello becsajozott.
De kezdjük az elején! Az egész önkénteskedés azért van, mert a városháza könyvtárszobája meg előadóterme passzolna a készülő klipünkbe, de csak úgy engednek minket forgatni, ha részt veszünk a karácsonyi műsorban. Ennek nem örültünk annyira, ugyanis a városi karácsonyi műsor annyira unalmas, mintha Andre rémes unokatesója írta, rendezte és játszotta volna benne az összes szerepet. Tavaly konkrétan a színpadon aludt el egy bácsi előadás közben. Persze a városnak eszébe se jutott törölni a műsort, mert régi hagyomány. Nem baj, mondtuk, ilyen a popszakma, egyszer kibírjuk.
Marco Balzoni, a közszféra ifjú titánja, aki az idei műsort rendezi, olyan szinten tojik bele az egészbe, hogy amíg mi a szöveget olvastuk, ő végig a telefonján játszott. Azt mondják, azért őt bízták meg idén, mert a kulturális főosztályvezető így akarja letörni a lelkesedését, nehogy a helyére pályázzon. Marco meg úgy döntött, nem adja meg neki az örömöt, hogy láthassa a semmiért dolgozni, úgyhogy csak annyi munkát tesz bele, amennyit muszáj. A többi meg mindegy, nem? A csapat amúgy nem nagy; rajtunk kívül van benne egy idős pár, egy negyvenes fazon, egy szemüveges nő, meg egy velünk egykorú csaj, akit Marcello már fel is szedett. Gratulálok neki.
A szöveg iszonyatos, ilyen szart még életemben nem olvastam. Ebéd közben felmerült bennem, hogy nem lehetne-e más szövegekkel dolgozni, vagy mondjuk, írni egyet, mire Vittoria (Marcello új csaja) kiröhögött, hogy ugyan ki csinálna itt ilyet. És ekkor, szinte végszóra, felbukkant Gianna Allegri, akit érettségi óta nem láttunk, és aki pont a városházán dolgozik. Azt gondoltam, meg vagyunk mentve, mert ha valaki, akkor ő képes lenne valami értékelhetőt kihozni a műsorból.
Ám Gianna már nem így gondolkodik. Amikor később megkerestük, hogy beszéljünk vele erről, konkrétan sírva hagyott ott minket. Pedig nem akartuk megbántani, csak furcsálltuk, hogy valaki, aki a gimiben több karácsonyi műsort írt, most önszántából kimaradt belőle. Azt mondta, már nem ír. Őt ismerve, ez olyan, mintha a Ferrero azt mondta volna, hogy holnaptól nem gyártunk több Nutellát.
Így aztán utánamentünk a női vécébe. Ez nem volt problémamentes, mert Andréból kijött a díva, és közölte, hogy női vécébe ő be nem teszi a lábát, aminek az lett a vége, hogy Pietro kicserélte a női és a férfi táblát az ajtón, úgyhogy végre be tudtunk menni. Ott aztán kiderült, hogy Giannát az egyetemen tanította valami folyóiratszerkesztő, aki azt mondta neki, hogy ne erőltesse az írást, mert nincs meg benne az a plusz, amitől író lesz az ember. Ő meg hallgatott rá, de ez láthatóan nem jó neki, különben nem kéne női vécékbe rohangálnunk utána. Mondtuk neki, hogy szerintünk az a fickó hülye, és ne foglalkozzon vele. Most komolyan, ha mi abbahagytuk volna a zenélést, valahányszor valaki szerint bénák voltunk, akkor lehet, hogy mára olyanok lennénk, mint Marco Balzoni. Kösz, nem. Ha most jönne Paul McCartney és azt mondaná, hogy többé rá se nézzek a basszusgitárra, valószínűleg két napig zokognék a szobámban, de aztán még többet gyakorolnék.
Azt egyelőre nem tudtuk elérni, hogy beszálljon a műsorba, de arra legalább rávettük, hogy a vécéből kijöjjön. Nem baj, nem adjuk fel. És ha sikerül, akkor ő is és mi is jól járunk.
Egyébként a nap mondata:
– Ez a női vécé!
– Már nem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése