December 6 - Másodállás
Livio:
Kilépve a túl melegre felfűtött teremből két dologra vágytam: friss levegőre és egy cigire. Úgy, ahogy voltam, mentem a hátsó ajtó felé, ami előtt ugyanúgy ott volt egy fém hamutartó, mint amikor még én is ide jártam. Mélyeket szippantottam a hideg decemberi levegőből, miközben kihalásztam a cigisdobozt a zsebemből. Elviselhetetlenül meleg volt odabent, pláne Mikulásruhában. Lehúztam a szakállamat az állam alá és végre rágyújtottam.
A falat támasztva fújtam a füstöt, miközben arra gondoltam, milyen abszurd, hogy az oviban cigizem, Mikulásnak öltözve. Muszáj volt csinálnom erről egy képet - na nem az Instára, hiszen nem tartozik a világra, hogy Livio Mazzero, a Venti Moderati zenekar dobosa másodállásban óvodai Mikulás. Nem, ezt a nővéremnek küldtem el, aki szintén hordta azt a rémes lila egyenköpenyt, amit még most is viselnek az ovisok.
Pár éve dobta fel a Facebook, hogy az apuka, aki vállalta a Mikulás szerepét, mégse tudott elmenni, és az óvónénik végső kétségbeesésükben már a neten kerestek helyettest. Mivel nagyon szerettem idejárni és pont ráértem, elvállaltam. Azóta mindig engem hívnak.
– Te cigizel? – Egy gyerekhang zökkentett ki a gondolataimból.
Egy lila köpenyes kissrác állt az ajtóban, teljesen letaglózva a dohányzó Mikulás látványától.
– Be kellene menned, még megfázol – mondtam, miközben azon agyaltam, hogy ezt most hogy magyarázzam meg szegénynek anélkül, hogy elveszítse a Télapóba vetett hitét.
– A Mikulás nem cigizik – jelentette ki a gyerek, és esze ágában sem volt bemenni az épületbe.
– Az igazi Mikulás tényleg nem – értettem egyet. Ha engem kérdeztek, valami sokkal keményebb szerrel él, hogy bírja a karácsonyi tempót. – De én csak helyettesítem – tettem hozzá, azzal elnyomtam a cigit.
– Mit csinálsz? – kérdezte.
– Ő ma nem tudott eljönni, ezért engem küldött hozzátok saját maga helyett – magyaráztam, miközben finoman próbáltam az épületbe terelni a kisfiút. – Nagyon sok helyen kellene egyszerre ott lennie, de mindenre ő se képes. Ilyenkor fordul hozzánk.
Ha úgy vesszük, ez nem is volt akkora hazugság, hiszen tényleg helyettes Mikulásként kezdtem. A kissrác bólintott, de továbbra is gyanakodva méregetett.
– Nem ebből élek – tettem hozzá.
– Hanem?
– Dobos vagyok.
– Az mit csinál?
– Megmutassam? – kérdeztem, és egy pillanatra kísértést éreztem, hogy az ajtón vagy a kukán tartsak egy rövid bemutatót, de aztán elképzeltem, hogy valaki arra jön ki a folyosóra, hogy egy Mikulásnak öltözött alak veri a kukát. Pedig random tárgyakon dobolni menő.
Így aztán a telefonomon kerestem neki egy videót, amit valamelyik próbán vettem fel. Annyira tetszett neki, hogy mutatnom kellett még vagy két másikat.
– Lehetek én is dobos, ha nagy leszek? – kérdezte.
– Persze, de ahhoz nagyon sokat kell gyakorolni – mondtam neki. Ez mintha kissé letörte volna a lelkesedését, de ekkor eszembe jutott valami.
Zsebre vágtam a telefonom, majd a kissrác felé fordultam:
– Csináld utánam!
Azzal ütöttem egy nagyon egyszerű ritmust a combomon. Ő visszaütötte a sajátján, erre ütöttem neki még egyet, és azt is megcsinálta. Aztán még egyet, és még egyet. Amikor láttam, hogy megy neki, elkezdtem bonyolultabbakat ütni, és ő mindet visszaadta. Alig vette le a szemét a kezemről. Egyszer-egyszer azért felpillantott rám, ilyenkor láttam a szemén, hogy élvezi. Nem bírtam ki vigyorgás nélkül; nagyon ügyes volt a srác!
– Enrico! Hát itt bujkálsz! – Rosa, az egyik óvónéni jött oda hozzánk. – Azt hittem, már elmentél – mondta nekem.
– Még beköszöntem volna.
– Azért remélem, nem így – jegyezte meg, hiszen még mindig Mikulásruhában voltam.
– Nyugi, Rosa néni, én tudom, hogy ő nem az igazi Mikulás, csak helyettesíti – szólt közbe a kissrác.
– De a többiek nem tudják – mutattam rá –, és ez maradjon is így.
– Jól van, Enrico, menjünk vissza a szobába, Livio bácsinak még dolga van.
Livio bácsi? Aú ez fájt. Borzasztó öregnek éreztem magam. Amikor (civil ruhában) bementem elköszönni az óvónéniktől, Rosa felvetette, hogy elmehetnénk hozzájuk a zenekarral, mutogathatnánk nekik hangszereket, meg játszhatnánk nekik - vagy velük. Enricóra gondoltam, és egyre jobban tetszett az ötlet. Indulás előtt be is írtam a zenekari chatbe, hogy kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése