Snowman
Elfintorodtam, amint meghallottam a Snowman című dal első akkordjait. Mi ez? Ma már épeszű ember nem tesz be lassú számot egy buliban! Olyan csak a filmekben van, sőt, szerintem már ott se. Egy ljubljanai kávézó pincéjében meg aztán pláne nem. Néhányan pánikszerűen lemenekültek a parkettről, csak a párocskák maradtak. Láttam Klarát a barátjával, Verkát és Borutot, akik csak azért nem bámultak szerelmesen egymás szemébe, mert a fiú vagy két fejjel magasabb volt. Persze Jure is megjelent valami random csajjal, akit még sose láttam ezelőtt. Meg nyilván volt egy csomó idegen.
Elfordultam a parkettől, magamban továbbra is azon puffogva, hogy ez meg fogja ölni a bulit, és hogy vajon ki nyúlt hozzá a playlisthez. Bármit, csak ne kelljen azzal foglalkoznom, ami lassan és alattomosan kúszott fel a torkomba: hogy nekem nincs kivel lassúznom Sia Snowmanjére, és lehet, hogy soha nem is lesz, és ez most különben is miért érdekel, amikor én egyáltalán nem akarok semmilyen számra lassúzni. Mert tényleg, miért akarnék, amikor én, Turai Sára a legmélyebben megvetem a giccses karácsonyi romantikát. Mégis… azért jó lett volna kipróbálni. Csak egyszer. Akkor is, ha az egész olyan gusztustalan, mint a cukorka, amit valaki összenyalogatott, aztán visszatett a tálba. Jaj, fúj, minek gondoltam erre?
– Mi az? – Val hangja zökkentett ki a gondolataimból. – Olyan arcot vágsz, mintha egy vödör meztelencsigát néznél.
– Valaki hozzányúlt a playlisthez – feleltem, de kerültem a tekintetét, mert nem akartam, hogy rájöjjön, mi jár még a fejemben. – Abban bíztam, hogy megússzuk giccses izék nélkül.
– Karácsonykor? A sálas tacskós családi pizsamák korában? Kizárt. De ennél sokkal rosszabb is lehetne.
– Az igaz. Ez a szám még egész normális, de…
Ekkor vettem észre, hogy felém nyújtja a kezét.
– Szabad?
– Ne már – röhögtem el magam. Ezt nem mondhatta komolyan. Ha a ruhámnak lett volna zsebe, biztos beledugtam volna a kezem.
– Mindenkinek jár a giccsfürdő. Nekünk is.
– Val, te itt azzal táncolsz, akivel akarsz – emlékeztettem, mert tudtam, hogy a jelenlévő lányok jó része a fél karját odaadta volna egy ilyen lehetőségért. Bárkit felkérhetett volna.
– Táncolnék is – mondta némi szemrehányással a hangjában, ezzel jelezve, hogy a dolog nem rajta múlik.
Végül is, nem én lamentáltam az előbb azon, hogy ezt ki akarom próbálni? És valahol, valamilyen alternatív univerzumban Val lett volna az egyetlen, akivel ezt el tudtam képzelni kínos pillanatok nélkül.
– Na jó, tudod, mit? Legyen.
Talán akkor elmúlik az a valami, ami torkomat szorongatja.
Legnagyobb meglepetésemre, a céltalan jobbra-balra lépkedés helyett Val keringőzött. Mármint maga a dal egy keringő volt, az még furább lett volna, ha tangózunk rá. Igazából az lepett meg, hogy Val tud táncolni. Amikor trash számokra ugrálunk a bulikon, az ilyenek nem derülnek ki.
– Nem is tudtam, hogy tudsz táncolni – jegyeztem meg.
– Mert jól titkolom – mosolyodott el. – És ezen nem is akarok változtatni.
– Akkor majd mindenkinek azt mondom, hogy nagyon béna voltál – ígértem meg.
– Hálás lennék érte – mondta, azzal megpörgetett.
A meztelencsigás fintor nyomtalanul eltűnt, és megvetés ide vagy oda, nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Akárhányszor Valra pillantottam, rajta is ugyanezt láttam. A szám végén még egyszer utoljára megpörgetett, és amikor összenéztünk, elnevettük magunkat. Azt mondjuk, nem tudtam volna megmondani, mi volt olyan vicces.
Az egész nem tarthatott tovább vagy másfél percnél, már jött is az Underneath the Tree Kelly Clarksontól. Komolyan, ki piszkálta ezt a playlistet?
– Köszönöm.
– Én is – mondta, és még mindig mosolygott. – Mondanám, hogy maradjunk még, de jive-ozni tényleg nem tudok.
– Ezzel nem vagy egyedül - mondtam, az egyik közelünkben táncoló párra pillantva. A fiú egy helyben állt és ütemre rázta a partnere két kezét. Nem mintha én tudtam volna jive-ozni, de azzal sem akartam foglalkozni, hogy komolyan sajnálom, amiért nem maradtunk még egy számra.
– Szegény csaj – kuncogott fel Val, miközben lementünk a parkettről.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése