Szolgáltatások
Jadran a Wish It Was Christmas Today-t gyakorolta gitáron, Val meg halkan motyogva énekelt hozzá. Az a dal eredetileg a Saturday Night Live-ban hangzott el vagy húsz évvel ezelőtt, aztán valamelyik Cabaret-tag megtalálta, és azóta minden évben része a karácsonyi műsornak. Még Carlos is emlékezett rá, ő meg elég régen volt már tag. Klara valamit dolgozott a laptopján, miközben mi Verkával süthető gyurmából készült fülbevalókat tűztünk rá piros és zöld kartonlapokra. Magyalág, mindenféle masnik, botnyalóka, mikulássapka, rénszarvas - a teljes karácsonyi kollekció. Verka ezeket vitte az egyetemi karácsonyi vásárra, én csak a kisütésben meg a csomagolásban segítettem neki. Borut is ezt csinálta egy darabig, de hamar megunta, azóta azzal szórakozott, hogy bennünket fényképezett, aminek mi nem örültünk annyira.
Ekkor érkezett meg Jure, és amint levette a bőrdzsekijét, egy-egy kártyát tett le elém és a szobatársam elé. Ezt látva Val a kezébe temette az arcát, Borut meg elkezdett röhögni.
– Ez micsoda? – emeltem fel a kártyát. Egy motorozó Mikulás volt rajta és egy piros felirat: – Juretide? Most komolyan? – nevettem el magam, mire a szőke srác vállat vont.
– Ez a legrosszabb szóvicc, amit valaha hallottam – jegyezte meg Jadran.
– Ez egy kupon – magyarázta a többiekre ügyet sem vetve Jure. – Egy Mikulás-fuvar a motoromon.
– Mikulás-fuvar?
– Elviszlek valahová a városban mikulássapkában és -szakállban.
– Ezt viszed a vásárba? – kérdezte Verka.
– Így van – bólogatott a szőke fiú. – De nektek hoztam egyet ingyen. A többiek már kaptak tavaly…
– Én nem – nézett fel megint Jadran.
– Mert neked van autód. És leszóltad a szóviccemet.
A gitáros srácot nem igazán rázta meg a dolog, tett még egy megjegyzést a Juretide-Yuletide poénra, aztán visszatért a pengetéshez.
– Szóval, Jadrant kivéve a többiek már kaptak tavaly, de még nem mindenki használta fel – nézett körbe Jure rosszallóan a szobában.
– Sose ülnék fel a Mikulás mögé egy motorra - mondta Klara. – Meg engem kupon nélkül is elviszel.
– Mert egy utcában laktok – mondta Val.
– Köszi, Jure – mondtam, még mindig a kis kártyát nézegetve. – És tavaly mennyit adtál el belőle? – kérdeztem, némi éllel a hangomban.
– Ó, vitték, mint a cukrot – vigyorgott önelégülten Jure. – És még nem is ez volt a legfurább szolgáltatás tavaly, igaz, Val?
Verkával mindketten az említett felé fordultunk, mert az imént elhangzottak azt sugallták, hogy valami kínos dologról van szó.
– Mit csináltatok? – kérdeztem az egyre vörösödő srácot.
– Verseket olvastunk embereknek – felelte, de nem nézett ránk. – Egyesével. Jöttek, odaültek hozzánk, és kaptak tőlünk egy kortárs szlovén verset.
– Ez eddig tök jól hangzik – mondta Verka. – Mi ebben a fura?
– Hát az, hogy szinte mindenki Valhoz jelentkezett be – mondta Borut vigyorogva.
– Pedig rajta kívül volt még ott három nagyon kedves irodalom szakos lány – vette át a szót Jure.
– Akik nálam sokkal jobban olvastak fel – tette hozzá Val. – Nagyon gáz volt.
– Ez olyan, mint amikor valaki a cselekmény miatt néz egy sorozatot – nézett fel a laptopjából Klara kajánul vigyorogva.
– De a cselekmény egy izmos pasi, aki félmeztelenül vág fát – mondta Verka, mire a belőlünk kitört a röhögés.
Ez Valnak már sok volt.
– Én nem akarok félmeztelen favágó lenni! – csattant fel, mire mi még jobban elkezdtünk röhögni.
– Nem az – rázta a fejét Jadran vigyorogva. – Én láttam félmeztelenül.
Erre Val, akinek már szinte füstölt a füle, annyira égett a feje, hozzávágott egy párnát, de nem sokat ért el vele, mert Jadran csak tovább vigyorgott.
– Nem szégyen az, ha valaki jól néz ki – veregette vállon Jure. – Engem például nem zavar.
– Jó, de te motorozást árulsz mikulássapkában – mondta Val.
– És az emberek megveszik.
– Ez elég szomorú – vélte Klara.
– Nem tehetek róla, hogy van itt egy piaci rés! De ha már van, akkor kihasználom – húzta ki magát Jure.
– Végül is, ezért jársz gazdaságtanra – mondta Borut.
– Sára? – nézett rám Val, miután eddig csak hallgattam a beszélgetést.
– Ez egyáltalán nem fura – jelentettem ki.
– Na látod! – csapott le rá Jure diadalittas arccal.
– Nem, a piaci rés tényleg szomorú – hűtöttem le a srácot, mire a többiek megint röhögtek. – De a versolvasás egyáltalán nem az. Nálunk otthon vannak színházak, ahol szintén csinálnak ilyet. Annak alapján, ahogy előadtátok a dolgot, azt hittem, hogy valami irodalmi chippendale show-t csináltatok, ami nagyon durván félresikerült.
A mondat végébe belevegyült Jadran mély hangú nevetése, míg Val pislogás nélkül meredt rám egy borzasztóan hosszú pillanatig.
– Irodalmi chippendale show? – ismételte, és még mindig nem vette le a szemét rólam.
Most rajtam volt a sor, hogy elvörösödjek, amiért ilyesmi egyáltalán az eszembe jutott.
– Nem, nem, csak vicceltem – szabadkoztam. – Ez egy hülyeség, ne vegyétek komolyan…
De későn szóltam, mert mire legközelebb Valra néztem, már mosolygott.
– Ebből tök jó jelenet lenne! – jelentette ki határozottan.
Azzal otthagyta Jadrant és átült mellém, hogy megbeszéljük a részleteket. Innentől már én se tudtam mosolygás nélkül megállni.
– Sára, most már csak azt mondd meg, ha ilyenek a hülyeségeid, milyen az, ha valami olyan jut eszedbe, ami nem az? – kérdezte Borut.
– Ne akard tudni – nevettem el magam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése