Luca széke
Az egész csak egy viccnek indult. Amikor egy megbeszélésen megkérdezték, mit csináljunk az intézetben adventkor, én poénból rávágtam, hogy legyen Luca széke. Nem gondoltam volna, hogy ez annyira megtetszik a többieknek, hogy rábólintanak. Vagy három nappal később egy fekete hajú, bajuszos srác jött az intézetbe.
- Szia, segíthetek? - kérdeztem.
- Szia, Feri vagyok.
Az asztalomra pillantottam, de nem láttam ott semmit, amiből kiderült volna, ki ez a fiú és miért jött.
- Milyen Feri? - vágtam rá reflexből, mire ő elvigyorodott, én pedig megbántam, hogy megszólaltam. Nekem is eszembe jutott az a régi vicc. - Vedd úgy, hogy ezt nem így kérdeztem meg, jó?
- Oké - vigyorgott tovább a srác, majd kezet nyújtott. - Nyitrai Ferenc. A Luca széke miatt jöttem - magyarázta a srác. - Itt vagyok doktorandusz az egyetemen, néprajz szakon.
Ez azért meglepett. Tényleg csak poénból vetettem fel, de nem hittem volna, hogy meg is akarják valósítani. Ez egyrészt ijesztő, másrészt viszont örömmel tölt el, hogy akármekkora baromságot találok is ki, valaki mindig megcsinálja.
A szék készítését Feri felügyelte, de minden délután négy és hat óra között bárki bejöhetett faragni. A csalás csak annyi volt benne, hogy nem december 24-én fejeztük be, hanem pár nappal korábban, hogy az intézeti karácsonyon ki lehessen próbálni. Bár arra nyilván egyikünk se számított, hogy tényleg boszorkányokat fog látni, ha rááll.
Az egyik délután arra jöttem le az emeletről, hogy néhányan lelkesen dolgoznak a széken, és ahogy közelebb értem, láttam, hogy három Cabaret-s fiú van itt: Val, Jure és Borut boldogították Ferit.
- Hát ti? - csodálkoztam rá, mert ugyan mondtam nekik, hogy van ez a dolog, nem hittem, hogy tényleg el is jönnek.
- Ne viccelj, ki nem hagynánk egy jó kis közösségi fafaragást - vigyorgott rám Jure.
- Meg ez könnyebb, mint fogni egy kacsát a Ljubljanicában - mondta Val.
- Ja, azok mindig elrepülnek - tette hozzá Borut.
A fiúk nagy meglepetésére, Feri csak pislogott rájuk.
- Ezt most értenem kéne? - vonta fel a szemöldökét.
- Tudod, ha valaki annyit nyom, mint egy kacsa, akkor boszorkány - magyaráztam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Mert fából van - bizonygatta Borut, de ez sem sokat segített.
- Még mindig nem vágom.
- Gyalog galopp - próbálkozott Val. - Monty Python.
- Sose láttam - ismerte be a doktorandusz, mire érezhetően megváltozott a légkör az intézetben.
Tudom, hogy csúnya dolog bárkit megítélni az ízlése miatt, de a Cabaret-ban az a film volt az egyik közös pont; valami, amit mindannyian nagyon szerettünk, ezért mindig némi gyanakvással néztünk arra, aki nem ismerte vagy nem tetszett neki.
- Nagyon jó film - győzködtem. - Majd nézd meg.
- Mindenképpen - villantott rám egy mosolyt, majd visszatért a faragáshoz.
Az intézeti karácsonyra aztán elkészült a szék, amelyet a kiállítóteremben ünnepélyesen felavattunk, és a vállalkozó szelleműek felállhattak rá, hogy meglássák, ki a boszorkány közöttünk. Nem mintha bárki látott volna akár csak egyet is. A karácsonyozásra mindenki hivatalos volt, aki csak egyszer is eljött széket faragni, főztünk forralt bort, a B2-es magyar csoport sütött mézeskalácsot, és szólt a Csordapásztorok.
Egyszer csak megjelent mellettem Feri, két gőzölgő papírpohárral a kezében.
- Tessék, ez a jutalma annak, aki elsőként áll fel a székre - nyújtotta felém az egyiket.
- Köszönöm. A bort is, meg a segítséget ebben a projektben - vettem el a poharat. - Tényleg csak viccből mondtam a megbeszélésen, hogy legyen Luca széke.
- Jó ötlet volt - bizonygatta, és úgy tűnt, nem bánta, hogy emiatt hetekig kellett a Liszt Intézetbe járnia.
Egy darabig csendben iszogattuk a forralt borunkat, aztán Feri újra megszólalt.
- Nem lenne kedved valamikor megnézni azt a filmet? - kérdezte.
- Melyik filmet?
- Azt, amit mondtatok a múltkor, amiben a kacsák meg a boszorkányok vannak.
Ekkor esett le, hogy a Gyalog galoppra gondolt, aztán az is, hogy valószínűleg most hívott randira. És nem mondhattam meg neki, hogy van barátom. Beleittam a boromba, hogy nyerjek egy kis időt.
- Most eléggé be vagyok táblázva, de ne tartson vissza, hogy én nem érek rá, nyugodtan nézd meg a filmet nélkülem is - nyögtem ki végül, majd arra hivatkozva, hogy keres a főnököm, ott hagytam szerencsétlen srácot. Úgy látszik, a visszautasítás még kevésbé megy, mint a titkolózás.
Feri még egyszer szóba került, amikor a többi Cabaret-taggal hazafelé tartottunk a folyóparton, és a fiúk azt latolgatták, hogy vajon Borut fonetikatanárát rá tudnák-e venni, hogy összemérje a súlyát egy kacsával, amikor Klara hozzám fordult:
- Jól láttam, hogy közted meg a néprajzos srác között volt valami? - kérdezte.
- Nem! - vágta rá azonnal Val.
Ennek hallatán meg kellett állnunk egy percre. Mindannyian Valt néztük, annyira meglepett mindenkit a reakciója.
- Én Sárát kérdeztem - mondta Klara.
- Ez mi volt? - Ennél többet nem mondhattam a többiek előtt, pedig lett volna mit.
Közben örültem, hogy a karácsonyi fények alatt nem látszik, hogy lángol az arcom. Val bocsánatkérően feltartotta a kezét, de nem mert ránk nézni.
- Öhm, úgy értettem, hogy nem, mert Sára nem járna olyannal, aki nem látta a Gyalog galoppot – mondta végül.
- Ez tény - mondta Jure, és ezzel mindannyian egyet tudtunk érteni.
Bár beletelt egy kis időbe, amíg a szívverésem helyreállt és az arcom is visszanyerte az eredeti színét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése